HTML

Egy izomagyú naplója

a világom alulnézetből, mindennapi morgásaim

Friss topikok

Linkblog

Csalássegítő Minisztérium

2008.06.18. 13:04 izomagyú

Most már megint a politikát fogom szidni, ahogy az nálam megszokott, pedig a látszat szerint semmi köze nincs a témának hozzá.

A látszat szerint.

De a látszat néha csal, a politika, meg egyfolytában. Tehát van közös pont. A csalás.

Most egy olyan törvényről fogok mesélni, ami a rendszerváltás után, eleve úgy lett megalkotva, hogy a nagy lenyúlásokat segítse, és bár már mindenki tudja, hogy úgy rossz, ahogy van, de a minisztérium tűzzel-vassal védi.

Idéznék egy újságcikkből, ahol szakemberek nyilatkoztak:

„A jelenlegi szabályozás sokkal inkább arra ösztönzi a tulajdonosokat, hogy eltüntessék az adós társaság vagyonát, üzletrészeit, részvényeit pedig külföldi személyeknek vagy hajléktalanoknak értékesítsék.”

„A Cstv. kielégítési sorrendjét, a zálogjogos hitelezői igények kielégítésének módját általában pillanatnyi politikai és gazdasági érdekcsoportok erőviszonyai befolyásolták.”

„Európában például már több ország is jelentős változásokat hajtott végre a csődjogi szabályozáson. Új rendelkezések születtek Németországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Spanyolországban, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Olaszországban, Romániában, Szerbiában, valamint Oroszországban.”

Ezek után, úgy gondolná a normális állampolgár, hogy ezerrel indulnának neki az illetékesek a változtatásnak, és ha minisztériumról van szó, akkor az illetékesek alatt végső soron a politikusainkra kell gondolnunk.

Mert tudott, hogy a minisztérium főnöke, a miniszter, a miniszter főnöke, a miniszterelnök, és hát ez némi politikai kapcsolódást sejtet.

Vagy a reformtervekben még véletlenül sem fér bele, némi kis változtatás a tudott csalások lehetőségeinek szűkítése témájában?

Tehát, mit is mond az illetékes elvtárs?

„A minisztérium sajtóosztályától szintén az a válasz érkezett lapunk érdeklődésére, hogy "nincs folyamatban a csődtörvény módosításának előkészítése" - azaz konkrét lépésre egyelőre nincs kilátás.”

Most már csak azt kellene kiderítenem, hogy melyik politikai hatalmasság vetett szemet, a mi kis vállalkozásunk ékszerére, a Hauer cukrászdára? 

http://www.helyszinonline.hu/uploads/locations/346_1.jpg
 

 

 

 

 

 

 

 

Egy  hanyattvágós  példa a törvény tarthatatlanságára:

A Cstv. szerint, a hitelezői igények elbírálása, és befogadása, a felszámoló jogköre, ami ellen nem lehetséges fellebbeznie az adósnak, még akkor sem, ha tudja, hogy az igény valótlan.

Nem hiszitek el?

Internetről vettem le, bár nekem is van ilyen gondom, az egyik, alig 5 milliós, általam ismeretlen, és szerintem nem valós követelés miatt.

Győri Ítélőtábla IH.2005.132. (Fpkhf.II.25.110/2005/2.) (2005.3. szám.)

A többi hitelező és az adós hitelezői igény nyilvántartásba vételével kapcsolatosan csak akkor terjeszthet elő kifogást, ha megállapítható, hogy a hitelezői igény nyilvántartásba vétele jogszabályt sért. A kifogás intézménye azonban nem ad módot a felszámoló érdemi – jelen esetben a hitelezői igény megalapozottságát, összegszerűségét illető – döntéseinek vizsgálatára és felülbírálatára. Ez utóbbi szempontok alapján a felszámoló eljárását – adott feltételek esetén – a felszámolótól elvárható gondosság hiányára hivatkozó kártérítés iránti perben lehet értékelni és szankcionálni.


A felszámolási eljárásban az adós tulajdonosa terjesztett elő kifogást a felszámoló ellen és többek között azt kifogásolta, hogy a felszámoló egy alaptalan (180 millió Ft. összegű) hitelezői igényt vett nyilvántartásba, azt nem terjesztette vitatott igényként a bíróság elé elbírálásra. A bíróság elutasította a kifogást azon indokkal, hogy a felszámoló kizárólagos jogkörébe tartozik annak elbírálása, hogy valamely hitelezői igényt nyilvántartásba vesz vagy azt elutasítja. A többi hitelező és az adós e körben – mint jogszabálysértő intézkedéssel szemben – ha megállapítható, hogy a hitelezői igény jogszabály sért, így pl.: ha a felszámoló egy éven túl bejelentett hitelezői igényt vesz nyilvántartásba; a többi hitelező sérelmére jogszabállyal ellentétesen sorol be; vagy nyilvántartásba vételi díj nélkül fogad be hitelezői igényt. Nem sért jogszabályt a felszámoló akkor, ha valamely hitelezői igényt anélkül fogad be, hogy azt előtte a bírósághoz beterjesztené. Amennyiben e körben a felszámoló nem a tőle elvárható gondossággal járt el, akkor kártérítési per indítható ellene.

 Most ehhez tudni kell, hogy a felszámolói felelősség max 50 millió forintra terjed ki, ennyi a biztosítás kötelező maximális összege.

Ezt a törvényt nem akarják megváltoztatni.

Éljen a jogbiztonság!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://izomagyu.blog.hu/api/trackback/id/tr38527092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása